A képviselők nagy többséggel utasították el a megállapodást |
Az Európai Parlament szerdán elutasította a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást (ACTA), amely így nem léphet hatályba az EU-ban. A megállapodást 478 39 arányban szavazták le a képviselők, 165-en tartózkodtak. Az EP a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta most először élt azzal a lehetőséggel, hogy elutasít egy nemzetközi kereskedelmi megállapodást.
„Nagyon örülök annak, hogy az EP
követte az ajánlásomat, és elutasította az ACTA t” - mondta a
szavazás után David Martin (szocialista, brit) jelentéstevő.
Martin szerint a megállapodás nem egyértelmű, félreérthető és
ezért veszélyeztetheti a polgárok szabadságjogait. A képviselő
ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alternatív módot kell találni a
szellemi tulajdonjog uniós védelmére, mivel az az uniós gazdaság
„nyersanyaga”.
A néppárti frakció részéről a
svéd Christofer Fjellner a szavazás előtt azt kérte, hogy a
Parlament halassza el a végszavazást az ACTA-ról addig, amíg az
Európai Bíróság nem dönt arról, hogy a megállapodás
összhangban van-e az uniós szerződéssel. Miután a többség
elutasította a kérést, a képviselők egy része tartózkodott a
szavazáson.
Az elmúlt hónapokban több tüntetést
is rendeztek az ACTA ellen. Az EP-hez is több ezer kérés érkezett,
hogy a képviselők utasítsák el a megállapodást. Az EP
befogadott egy ilyen témájú petíciót is, amelyet 2,8 millióan
írtak alá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a megjegyzését!