Meddig tart ez őrült hangzavar még? Meddig bőgtök még a hon nevében? Kinek a hon mindig ajkain van, Nincsen annak, soha sincs szivében! Mit használtok kofanyelvetekkel? Évrül-évre folyvást tart a zaj, És nem ott-e, ahol volt, a nemzet? Nincs-e még meg minden régi baj? Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval Az időt így elharácsoljátok; Várva néz rég s oly hiába néz az Isten napja s a világ reátok. Nyujtsátok ki tettre a kezet már S áldozatra zsebeiteket, Tápláljátok végre a hazát, ki Oly sokáig táplált titeket. Áldozat s tett, ez a két tükör, mely A valódi honfiút mutatja, De ti gyáva s önző szívek vagytok, Tettre gyávák s önzők áldozatra. Hiszem én,

FÖLTÁMADOTT A TENGER... Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Sűlyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr! Petőfi Sándor (Pest, 1848.) Dunaszentpál - MTI Mobilg&aac

Orlay Petrich Soma: Petőfi Debrecenben Petőfi Sándor élete és kora. Szerkesztette: Kerényi Ferenc.Unikornis Kiadó, Budapest, 1998, 37. oldal. Itt van az ősz, itt van ujra,S szép, mint mindig, énnekem.Tudja isten, hogy mi okbólSzeretem? de szeretem.Kiülök a dombtetőre,Innen nézek szerteszét,S hallgatom a fák lehullóLevelének lágy neszét.Mosolyogva néz a földreA szelíd nap sugara,Mint elalvó gyermekéreNéz a szerető anya.És valóban ősszel a földCsak elalszik, nem hal meg;Szeméből is látszik, hogy csakÁlmos ő, de nem beteg.Levetette szép ruháit,Csendesen levetkezett;Majd felöltözik, ha virradReggele, a kikelet.Aludjál hát, szép természet,Csak aludjál reggelig,S álmodj olyakat, amikbenLegnagyobb kedved telik.Én ujjam