2013. március 6., szerda
A felvételen a Napló Kör tagjai
Kisebbségjogi jegyzet
Kisebbségjogi jegyzet
A 2012. április 14-én Szabadkán
megalakult Napló Kör, független, szabadelvű értelmiségiek
asztaltársasága,Újvidéken is bemutatkozott. Amárcius 4-i esti
eseményen, a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének
(NDNV) székházában, Bódis Gábor, Németh Árpád, Tolnai Ottó,
Végel László, Gerold László, Szerencsés Zsuzsanna, Pressburger
Csaba és Radics Viktória vettek részt.
A szerb nyelven folyt beszélgetés
fontos „napirendi pontja” a vajdasági magyar sajtó helyzete
volt. Szerencsés Zsuzsanna és Gerold László részletesebben
elsősorban a magyar nyelvű nyomtatott média keserves helyzetét
ecsetelték, amit a kerekasztal-beszélgetés többi részvevője is
kiegészített. Röviden: sajtónkat a Vajdasági Magyar Szövetség
(VMSZ) befolyása, a párbeszéd hiánya, a zártság, az autizmus,
a nyomtatott sajtó minőségének romlása és „a titói időkhöz
való visszatérés”
jellemzi.
Az esten is
elhangzottak már hosszabb ideje jellemzik a vajdasági magyar
médiát. Új volt viszont, hogy a magyar csúcsértelmiséghez
tartozók ezt a szépszámú közönségnek nem csak előadták, de
példákkal is illusztrálták. Jó lenne, ha Gerold és Szerencsés
elemzése nyomtatásban is (és magyar nyelven is) megjelenne, mivel
az estről készült (talán egyetlen) tudósítás[1] nem ad
teljes képet az ott elmondottakról. Kétséges azonban, hogy erre
a jelenlegi körülmények között sor kerül(het).
A Napló Kört Bódis Gábort mutatta
be, aki szerint, „egy intellektuális klubot akartak létrehozni,
amely pártérdektől és nemzeti hovatartozástól függetlenül
kíván létezni és véleményt nyilvánítani”. Kérdés
azonban, hogy a Kör tagjai/Körhöz tartozók valójában mit is
értenek ez alatt a megfogalmazás alatt. És az is, hogy ez – a
mai körülmények közepette – elegendő-e?
Az alapítók megfogalmazásából a
Napló Körnek a társadalmi problémák, a magyar közösség
helyzete, problémái iránti valamiféle passzív (csupán
véleménynyilvánítási) magatartására lehetne következtetni.
Megelégedhetnek-e vajon az értelmiségiek egy ilyen passzív
szerepvállalással? Nem. Az értelmiség(iek)nek ettől bizony
sokkal nagyobbak a közösség iránti kötelezettségei.
Az egyébként sikeres bemutatkozás
talán egyetlen hiányossága, hogy a részvevők – az értékelések
alapján – nem tettek javaslatot a vajdasági magyar média
helyzetének javítására. Erre pedig sürgősen megoldást kellene
találni. A megoldás egy új, kezdetben havonta egyszer, vagy
kéthetente megjelenő újság kiadásában lehetne, amely
alternatívát kínálhatna a mostani pártsajtóval szemben. Szinte
hihetetlen, hogy a vezető értelmiségiek és az magyar vállalkozók
között nem akadt már eddig is senki, aki egy ilyen lapot
elindítana. A nemzetközi ismeretséggel és tekintéllyel is bíró
értelmiségiek ehhez bizonyára külföldi támogatókat is
találhatnának.
Az est tanulsága talán az lehetne,
hogy a problémákról nem elég csak beszélni, azokat
„elefántcsonttoronyból szemlélni”, ahogyan az egyik résztvevő
fogalmazott, hanem megoldásokat is kell kínálni. A „létezés
és véleménynyilvánítás” csak vegetálás lehet, ami
önmagában még nem oldja meg a problémákat. Tovább kell lépni…
Bozóki Antal
Újvidék, 2013. március 5.
[1] Penovác
Sára: Autizmus és a vajdasági magyar sajtó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a megjegyzését!